Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szederfa titka

Részlet egy tíz éves, beteg kislány naplójából, aki én voltam egykoron...

Tíz éves vagyok, ott állok a virágba borult szederfa alatt a tanyán. Méhek zümmögnek a fejem felett... Csak véletlenül kerültem ide, vagy Apa ezt előre kitervelte? Sosem tudom meg. Kocsival jöttünk ide Budapestről, ott lakom már lassan egy éve, a beteg gyerekek intézetében. Havonta egyszer hazavisznek. Vasfűzőt viselek, a csípőmet műanyag fedi a derekamig, hátul két fémrúd felmegy a nyakamig, a tarkómat kitámasztja kétoldalt. Elöl egy darab fémrúd, a hasamtól az államig ér. Ott körbemegy a vas, ez tartja a nyakamat. Merev vagyok benne, és fémes, mint egy robot. Gerincferdülésem van, abból is a legrosszabb fajta, amit nem lehet műteni. Csonthiányok, velemszületett deformitások. A főorvos bácsi szerint, negyvenévesen már halott leszek. Ez titok. De én kihallgattam, mikor a doktor bácsi beszélt róla a nagynénémmel. Nem viselt meg. Az még soká lesz. Még harminc év! Apa és anya, ők nem tudják. Etuci néni, ő szeret engem, a nagynéném Etuci néni, csak ő tudja... A fűző szorít, a kórházban kevés az ebéd, és a szüleim hamarosan elválnak. Ennyit tudok a világról, a könyveimen kívül. Folyton csak olvasok. Most is egész úton olvastam, azt hittem, majd egyenesen hazautazunk. De nem. Apa megállt a Skodával a tanyánkon. Itt nem ismerek senkit. A legközelebbi szomszéd többszáz méterre lakik. Szomjas vagyok. Fázom. A tanyán nincs ivóvíz. Minek jöttünk ide?
Apa kihoz a házból egy hokedlit, a szederfa alá állítja. Aztán elővesz egy kötelet az autóból. -"Segítsél, Eliza!"- mondja. Nem értem. Apa felköti az ágra a kötelet. A szederfán megremeg az ág, ringanak a virágok. Sziromhullás. Apa feláll a hokedlire és a nyakába akasztja a kötelet. Most már értem. Nem jön ki hang a torkomon. Csendesen folynak a könnyeim. -"Ne csináld." -suttogom végül, mikor már meg tudok szólalni. Kiáltanék, de az nem megy. Csak sírok... Apa arra kér, hogy rúgjam ki alóla a hokedlit. Nem teszem meg. Sokáig kérlel. Ő is sír. Végül valahogy kirúgja maga alól, de gyorsan aláteszem. Nehezen hajlongok a vasfűzőben, de most élet múlhat rajta. Apa majdnem megfullad... Nézem döbbenten apámat, ahogy küzd a halállal, ahogy próbálja legyőzni magában az életösztönt. Még egy másodperc... A hokedli győz... majd megint kirúgja, kalimpál, alárakom, rááll. Hálistennek. Ügyes vagyok. Apa belefárad. Sokáig áll még a hokedlin, és beszél hosszasan. Hogy megbánta. Hogy szereti Anyát. Hogy Anya így meg úgy. És kérlel. Nem segítek. Sírva könyörgök neki, hogy hagyja abba. Végül leveszi a nyakáról a kötelet, leszáll a hokedliről, és ráül. Cigaretta után kutat a zsebében. Rágyújt. Ezt megúsztuk, gondolom magamban. Apa orrot fúj, majd odanyújtja nekem is a vászon zsebkendőt. Én is kifújom az orrom. Már nem sírunk. Most még szomjasabb lettem. A tanyán nincs víz, majd iszok otthon. Még negyven kilométer hazáig...és még öt perc Apával a tanyán. Mindjárt indulunk. Apa kifújja a füstöt, kezd megnyugodni. A kötél ott himbálódzik a feje felett a szélben. A szederfa hallgat. Én is hallgatok. Apával beülünk a Skodába és hazautazunk. Otthon nem szólok róla senkinek. Nyáron a szederfa alá nejlon kerül, abba hullik a gyümölcs. Pálinka lesz belőle. A selyemhernyók furcsa pókhálókat szőnek a szederfán. Mindenki kerüli a fát, potyog róla a sok hernyó... Apa még kétszer akarja magát felkötni, de már a diófára, aminek letörnek az ágai. Túl száraz. Apa kivágja a diófát, úgysem terem. Bútor lesz belőle, ebédlő asztal. A szüleim sokat veszekednek, Apa inni kezd, depressziós és pánikbeteg. Néha összeesik otthon, de a bankba bejár dolgozni, rendes ember, sosem hiányzik. Anyát meg majdnem megfojtja Apa, és kijön hozzánk a rendőrautó, villogó szirénával. Nem is egyszer! Háromszor jönnek ki a zsaruk... Az utcában már mindenki tudja, hogy anyát veri a férje. Anya teste tele van lila és zöld foltokkal, és látleletet készítenek róla a kórházban. Akkor megfogadom, hogy sohasem fogok férjhez menni. Anya mégsem válik el apától, mert fél tőle, apa nem hal meg és talán én is tovább élek, mint negyven. Jó ez így? Nem tudom. Apa már nem lesz boldog, soha többé. Anya sem... és én? Ősszel a főorvos úr úgy dönt, hogy mégis meg akar műteni, és nekem ettől halálfélelmem van. Én is depressziós leszek. Verseket írok a halálról. De nem beszélek róla senkivel. Végül lemondanak rólam a kórházban, mert a vizsgálatok szerint, tényleg műthetetlen a gerincem. Fellélegzek. Már nem hordom a vasfűzőt, minek? Nem segít. Felnövök így is. Bár minek... Közben véletlenül túlélem a betegségem is... És titkaimról mélyen hallgatok. Mint a szederfa. A szederfa is túlél. Időnként jönnek a hernyók, időnként jönnek a méhek. Néha hinta is kerül az ágra, nemcsak kötél. A happy nem end, az élet nem eperhabos torta. De szeder még terem. Kint a tanyán.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép


Facebook

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Október / 2020 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 13346
30 nap: 257
24 óra: 2