Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BLOG 28

2006. október 31, Halloween napja
Reggel fél nyolckor a szomszéd bácsi ébreszt, veri az ablakot. Magamra húzok egy pongyolát, és kócosan, félálomban kérdem tőle, hogy mivel szolgálhatok. Semmivel, feleli a hetvenéves öregúr, de a kutyáim az előbb az ő kertjében jártak, majd át a kerítésen, a harmadik szomszédba futottak, és ha utól akarom érni őket, akkor siessek! Kávé nélkül is felmegy a vérnyomásom, miközben beleugrok a nadrágomba és edzőcipőt erőltetek zokni nélküli lábaimra. Pizsamafelsőmre sebtében talált esőkabátot veszek, majd kirohanok a házból.

Az az átkozott lyuk az istálló falán!
Egész nyáron könyörögtem a férjemnek, hogy falazza be. De nem. Sőt, tegnap este, amikor behozta a tüzifát, tárva-nyitva hagyta az istállóajtót. Ott szöktek ki az állatok. Hogy miért van nekem ilyen férjem! (Ő erre persze mindig azt feleli, hogy miért vannak nekem ilyen kutyáim.)
Mindig csak a baj. Riasztom a fiamat, még szerencse, hogy éppen őszi szünet van az iskolában neki, és a környéken tartózkodik. Adom a kezébe az egyik pórázt, én meg viszem a másik kettőt. Mert három kutyám szökött meg, mind óriási növésű fajtatiszta németjuhászok.  Rohanunk a főutcán, egyenesen a parkba, mert női intuícióm errefele hajt.
Futok a pénzem után, a tenyészállatok egyenként megérnek vagy ezer eurót. Átfésüljük az egész területet, de sehol semmi.

Közben a három huncut dög átgázolt a sekély vízű folyón, és most éppen a pizzéria felé tartanak. Trapp-trapp-trapp, nedves praclikkal száguldanak be a kitárt ajtón, maguk mögött vizes lábnyomokat hagyva. Bennt felismerik az egyik pincérnőt, és üdvözlésképpen a nyakába ugranak. (Puszi-puszi.) A lány felsikolt, fehér blúza kiszakad az egyik farkaskutya karmától. (a múltkor még milyen szelíd kutyusoknak tűntek, most meg..) Ijedtében földre ejti a pizzát, miközben az ebek hanyattdöntik. A három fenevad egyszerre esik neki a sonkás-sajtos finomságnak. Amikor végeznek, szájukat nyaldosva pitiznek, további finom falatokat remélve. A vendégek, akik eddig meghitten kávézgattak a pultnál, a konyhába menekülnek, és magukra csukják az ajtót. Pánikhangulat uralkodik.
A főnök egy seprűvel zavarja ki őket. (na nem a vendégeket a konyhából, hanem a kutyákat a pizzériából, természetesen) A kutyusok ezt eléggé zokon is veszik tőle, és fenyegető morgással adnak hangot nemtetszésüknek.

A farkaskutyák átvágnak a forgalmas főúton, a kresz szabályaival mit sem törődve. Dudakoncert, ökölrázogatás az autósok részéről. A másik oldalon lakik egyik jó ismerősük, akinek már régóta szeretnék ellátni a baját: a polgármester németjuhász kanja! Ez a kutya mindig megmorogja őket, és már jópárszor nekik akart esni, amikor a gazdival, pórázon sétáltak... A „kolléga” már a kerítésnél várja őket, nem éppen udvarias a fogadtatás: fogait vicsorgatva ugrik feléjük, csak úgy habzik a nyála. Három a farkas odakinnt, egy pedig odabennt, a kerítés mögött. Egymásnak esnek. A jelképes, egyméteres kerítés ebben alig tudja megfékezni őket...
Hangos, dühös csaholást hallok a folyó túloldaláról. Rohanok a hang irányába. Járókelők sikoltoznak, autók fékei csikorognak, riasztópisztoly dördül el az októberi ködben. Megpillantom a kutyáimat, ott rosszalkodnak a túloldalon. Megállapítom, hogy mind megvannak. (bolondulva)
A part széléről, teljes hangerővel kiáltom a neveiket, túlordítva az egész parádét.

Először Csenge vesz észre, és megindul felém, átrohan az úttesten, le a másik partra, bele a folyóba. Mögötte Csilla vágtázik, szinte átrepüli a folyót, úgy szalad hozzám. Pórázra csatolom őket. Ellenkezés nélkül tűrik, közben ártatlan szemekkel pislognak rám.
Már csak Max van a másik oldalon, tétovázva álldogál, gondolkodik, hogy visszatérjen-e egyáltalán. Ő nemrég óta lakik nálunk, egész pontosan fél éve. A kiképző szerint, akitől a kutyát vettem, Max agresszív, harapós állat, és hívásra nem szokott reagálni. Sőt, a füle botját se szokta mozdítani, ha szólítgatják. Megjárta Budapestet és Párizst, végigharapta több ország jeles kiképzőit. Eladhatatlan, makrancos dög volt állítólag, ezért senkinek sem kellett. Csak nekem. Most itt van velem Ausztriában.
Max, kiáltom, Max, gyere ide! –A kutya, csodák csodájára, nemcsak érti a magyar szót, de meg is fogadja. Lassan megindul felém, de a folyónál tétovázik. Nem gázol át rajta, inkább a híd felé veszi az irányt. Egyértelmű, hogy felénk tart.
Átszalad a folyón átívelő fahidacskán .
Hát visszajöttél, mondom neki. Nem mentél világgá. Okos kutya.
A halloweenos délelőtti ijesztgetés ezzel befejeződött a falunkban.

Fiam megjegyzi, hogy ezeket a kutyákat ma már nem kell megsétáltatnunk. Valóban, az egyesével történő, pórázon zajló napi séták ma elmaradhatnak, ennyi haszna volt a dolognak. Fiam és én boldogan vezetjük haza a kutyákat. Otthon beengedem őket a lakásba, a meleg kandalló elé fekszenek, nézik a narancsszínű lángokat az üvegen keresztül.
A másik három eb, a lakásban tartott őzpincsi-pár és Arisz, az elkényeztetett, kisméretű farkaskutyalány, irigy szemeket vetnek rájuk. Azon gondolkodnak, vajon milyen kalandból maradtak ki már megint.
Az „Ordas Farkas Kennel” teljes tenyészállománya a nappaliban dőzsöl. A három „nagyfarkas” különösen élvezi a dolgot, mert ők egyébként a kert lakói.
Törülközőt hozok, és átdörzsölöm vele a csapzott bundájukat. Jaj, remélem, nem fognak megfázni mamának utyulu-putyulu édes kis bébikutyái... Az „óriásbébik” pofájukon az elégedett farkasok vigyorával nyújtóztatják ki tagjaikat a perzsaszőnyegen. Szerencsém van, nagy szerencsém.
Mert nincs boldogabb a pásztornál, aki megtalálja elveszett báránykáit (akarom mondani, elcsavargott farkasait).

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép


Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 14866
30 nap: 303
24 óra: 8