Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elmehetne kaszkadőrnek

Az úgy volt, hogy a fiam, Immanuel vett egy nagymotort a a tavasszal. Azzal járt munkába, egész nyáron, míg egy szép őszi napon sikeresen összetörte magát és a gépet is. A motor totálkáros lett, a fiam megsebesült, izomsérülések, horzsolások, nyílt seb. Fizioterápiára jár most (és nem tud dolgozni). A balesetben ő teljesen ártatlan. A "másik" volt a hibás, az autós, aki belement, hát ő már előzésben volt, mikor az befordult és őt telibe találta. Öt méteres repülés az árokba, eszméletvesztés, mentő, rendőrség, kórház.

Immánuel kicsit már rendbejött. Meggyógyult a keze és a válla annyira, hogy már tudott autót vezetni. Tárgyalásra kellett mennie Bécsbe, elkérte a Nagyapa autóját (én az enyémet nem adtam oda neki, minő bölcs döntés!) és hazafelé menet azt is összetörte. Beborult vele az árokba. Mert megcsúszott az egyenes úttesten, hát nem ő tehet róla, mert volt ott valami olajfolt az úton... Ő már csak ilyen, ártatlan. A kocsi meg totálkáros. Most Nagyapának nincs autója, motor sincs, lehet biciklizni a boltba meg a bankba.

Nálunk itthon beázott az egyik fal, pechemre pont a szobám fala. A férjem ugyanis úgy gondolta, hogy majd ő tanár létére megszereli a vízvezetéket. Mondtam neki, ne tegye. Persze nem hallgatott rám, és Mekk Mester módjára belebuzult a konyhai bojlerba. Mert ott nem volt melegvíz, hát majd ő csinál nekem. Lett is nagy vízfolt a falon, meg penész, de melegvíz azóta sincs.

Ezek után bedöglött a fűtés, felmondta a szolgálatot a robotkazán. Ott feküdtem az ágyamban egy hétig, a vizes fal mellett a hidegben. Egy hét után jobbnak láttam, ha kiköltözöm onnan. Vittem az ágyamat és a tévémet magammal a nagyszobába. A nagyszoba egy félig kész raktár, nincsenek bútorok benne, mert nincs rá pénz. (nemrég költöztünk ide) Van viszont barkácsbolti polc a Nagymama befőttjeivel és szerszámokkal, meg vasalódeszka. És ide vittük be a kerti bútort is, hogy ne ázzon ronggyá, amíg kitavaszodik. Szóval most itt lakom faszán a raktárban. Pontosabban ketten lakunk, mert jött velem Zsebi is, a hordótestű, moncsicsi fejű csivava kutyám. Nélküle úgy érezném magam itt, mint a Praktikerben vagy az Obiban... Ha álmomból felébreszt valaki éjjel, csukott szemmel is megmondom, hogy melyik polcon van a csavarhúzó meg a százas szög.

Azt olvastam a falu helytörténeti könyvében, hogy ezekben a régi házakban mindig a nagyszobában ravatalozták fel a halottakat. Bele se merek gondolni, hogy az elmúlt száz évben hány koporsó volt ebben a szobában, ahol most alszom. Hát de mi vámpírok vagyunk, tudjátok, nekünk természetes ez a kripta fíling! Szellemeket még nem láttam, de a konyhában van egy egér. Nagyon cuki meg lovely amúgy, pici gombszemei vannak és kurva gyorsan tud futni. Már neve is van. Pszídi, az egér esténként maradékot eszik az asztalról. Tegnapelőtt basmati rizst, tegnap meg egy fél szelet bio kenyeret zabbantott meg. Jól tartom, mi? Ma reggel éppen kávéztam, mikor Pszídi egér rászart az újságra (biztos nem tetszett neki a miniszter fotója a vezércikkben). Ha egyszer sikerül elkapnom az egeret a tésztaszűrővel, akkor kirakom az udvarra a rohadékot! Tegnap már összevesztem vele egy korpás kekszen...már válogat is, nem eszi meg a libamáj pástétomot, amit Zsebit is otthagyott a kutyatálban. Hát jól élnek nálunk ezek a dögök, mióta én vegán diétázom (csak én kaparom a penészes falakat az éhségtől).

Miután a fiamat a tárgyaláson 5 év börtönre ítélték (ne kérdezd, miért, nem csinált semmit amúgy, a haverok voltak, nem ő a hibás) a megdöbbenéstől ketogén diétába fogtam. Volt is akkora ketózisom, hogy csak na. Meg katarzisom. És pszichózisom... Úgy döntöttem, hogy meg kéne halni, de akkor rájöttem, hogy előbb ki kéne vasalni a férjem ingeit. Mert hát milyen kupi van már itten, hegyekben áll a vasalatlan! Hogy nézne már ki, hogy én csak lazán feldobom a talpam, mikor az nekem jólesik? Nemúgyvanaz. Előbb szépen kitakarítunk, kivasalunk, megfürdünk. Oszt felöltözünk szekszi hálóingbe, felrakunk egy diszkrét sminket (hajat se ártana festeni amúgy) és AKKOR szépen meghalunk. Ahogy a rendes emberek szokták. Nem ám kócosan, csipásan, kétnapos izzadt pizsamában döglünk meg... hanem elegánsan, mint egy díva! Oszt jöhetnek a hullaszálítok, és nézhetik a tiszta-rendes házat, meg az ápolt hullát (mármint engem) És AKKOR majd meg lehet siratni, hogy jááááj, milyen jó asszony volt, még ki is vasalt, és diétázott is, mielőtt kipurcant, így már elbírjuk a koporsóját! És lenne szép temetés (hamvaimat szórjátok valami pocsolyába, közbe mulassatok nagyot, hallgassatok mobilon Kisgrófót, oszt jólvan).

De nincs nekem szerencsém. A vámpírok örökké élnek! Különben is, Immánuel azt mondta, ha meghalok, akkor büntetésből gyémánt gyűrűt csináltat belőlem és mindig hordani fogja a gyűrűsujján (igen, a böriben is).

És amúgy meg kupi van, egérszar, kutyaszőr és nincs időm meghalni se. De talán holnap. Én azon vagyok...majd holnap jobban igyekszem.

A szomszédok pedig irigykedve nézték az ablakból, hogy az én jóképű nagyfiam egyszer motorral, máskor meg kocsival jön engem látogatni, és azt hiszik minden happy. Nem tudják, hogy Immánuel elmehetne kaszkadőrnek, mert széttör minden járművet, és karácsonykor már a sitten fog ünnepelni. Nem tudják, hogy Csincsilla kutyámmal mindjárt megyünk "szétszarni az utcákat" mert megint nem vittem magammal kakis zacskót. De akkor is sétálni megyünk, ha zombik potyognak az égből, mert nem leszünk mi százhúsz kilósok juszt sem. Mert ha meghízunk, akkor majd jól nem férünk bele a koporsóba,  pedig azon már nincs kedvem parázni. És a Sárika lányom vett nekem egy leggins gatyát ajándékba, és abba is bele kell férjek, mert abba akarok ünnepelni. Mármint hannukát. Eddig se vót nálunk karácsony, ezután meg pláne nem tartjuk, hogy a fiam a böribe fog sínylődni. Én ártatlan vagyok. Vagyis, izé. Vessetek a mókusok elé, megérdemlem.

 
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép


Facebook

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Október / 2020 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 9842
30 nap: 255
24 óra: 7